Külvárosi kocsma

Áramszünet lehetett, vaksin botorkáltam egy halvány sárga fény felé a járda nélküli kátyús kis utcában. Nem a megszokott kocsmaszagot éreztem, amikor beléptem. Csak ketten voltak benn: a pultos hölgy mély dekoltázzsal, és a ballonkabátos fiatalember, borzalmas illatú szivarfüstbe burkolózva. Kértem egy pohár sört, botomat a falnak támasztva leültem és a cigaretta választékot nézegettem. A sarokban egy régi tévékészülék halványkék fénye derengett, le volt halkítva, de talán meccset közvetített. A pult mögött álló hölgy legörnyedve keresztrejtvényt fejtett, a ballonkabátos néha rám sandított. Lehet, hogy tarhálni fog, éreztem, keresi a tekintetem.

Aztán megszólalt a mobiltelefonom.

Éjszakai séta

Az idő múlását kiégett kandeláberek jelezték a főutcán: mikor ideköltöztem még csak egy nem világított, most majd' minden második kihunyva meredt kopott méltósággal az ereszek fölé. Az alapzaj lecsökkent, a távoli erőmű zúgása megkülönbözhetetlenül keveredett össze idegrendszerem belső hangjaival. Később egy közeledő kutya neszére figyeltem fel. Míg a hangját hallottam kóbor kutyának véltem, amikor megláttam a gondozott szőrű ír szettert, kis csalódást éreztem. A gazdája is közeledett, természetesen ő volt a póráz végén. Nem volt okom aggodalomra, de azért átmentem e túloldalra, ahol egy túlsminkelt részeg néni ódon kabátjának csészealj nagyságú lakkozott csontgombját fényesítette. A kutya tudta az illemet, nem jött utánam. A toronyóra tizenegyszer kondult.

 Ekkor láttam meg a taxit.

A gubanc

Szeretek az ágyamban tevékenykedni, jóllehet nincs is ágyam: a földön fekszem. Fekve olvasok, írok, gondolkozom, sőt fekve eszem, amúgy római módra. Külső szemlélő ebből a mérhetetlen lustaságomra következtethet. Pedig rendkívül bonyolult dolgokat meg lehet oldani ebben a pozícióban. A tél visszatérte azonban elvette a kedvem egy nagyon bonyolult feladat megoldásától: összegubancolódott a telefonom töltőzsinórja  a laptopomhoz tartozó kábelekkel és mindkettőhöz tartozó fülhallgatók madzagaival. Valahogy megoldottam, hogy a kábelek végeit a megfelelő helyre illesszem, de a kiszámíthatatlanul gyönyörű gubanc fekvőhelyem jelentős részét elfoglalta.

 Összekuporodtam. 

(Ilona Keserü Ilona festménye)

A nap vége

Késő van, de alvásra gondolni sem merek: az utóbbi idők rémálmai tartana vissza. Pedig mindenki alszik körülöttem: a Kislány a kabbala-babáját magához szorítva, Anya összekucorodva, a Kisfiú halk szuszogással, Drazsé kutya éberen. Még a számítógép is hibernálta magát, kényszerítenem kellett az aktivitásra.

Ahogy magamat is.

Templomban

A kopottas ruhájú öregember az Evangélium olvasásakor érkezett. Csak mellettem volt hely, aggódtam,hogy mellém ül, de nem aggódtam eléggé. Olyan büdös volt, hogy a hányinger kerülgetett. Mi lesz, ha eljön az engesztelés pillanata és kezet kell vele fogni? Ez a kérdés viaskodott bennem egy másikkal: milyen keresztény vagyok, ha nem fogok kezet vele? Végül felé nyújtottam a jobbomat. 

 Meglepődött.

Utazás

Elgyötörten néztem ki a vonat ablakán és elgyötörten néztem ki úgy általában. Kezem tisztátalansága miatt cigarettára sem gyújtottam rá, nem mertem megfogni semmit, mert mindent összefogdostam. Az éhség az agyamban lüktetett, gyomrom korgását csak sejteni lehetett: hangját ellenfázisként nyomta el a vonat zakatolása. Pedig a februári napsütés a tavasz közeledtét ígérgette. Nyújtózkodni próbáltam, de összegörnyedtem.
 Késünk.

Üveg

Épp a szemüvegem tisztítottam, mikor halk, de határozott koppanást hallottam az ablak irányából. Nem láttam semmi szokatlant. Újból ráleheltem a lencsékre, majd törlőkendővel itattam fel a párát. Talán egy bogár volt, számára az üveg transzcendens tárgy: láthatatlan és rideg. Mint egy eltemetett holttest.